A Philips rózsaszín fénnyel kampányol a mellrák ellen

október 9, 2013

Budapest – A Royal Philips tavaly indított globális programjának célja az emlőrák elleni küzdelem, Az ügy népszerűsítése érdekében a világ minden táján 100 ismert épületet világítottak meg és borítottak rózsaszínbe.

 

Bár az elmúlt években a mellrák megelőzése egyre nagyobb hangsúlyt kapott, úgy tűnik még mindig nem irányul elég figyelem rá. Magyarország európai viszonylathoz képest is élen jár az emlőrák-megbetegedésekben, ugyanis évente 6-7000-rel nő a betegek száma. A Magyar Rákellenes Liga adatai alapján hazánkban minden 10. nő küzd e problémával és a gyengébbik nem halálozási okának listáján a második helyen foglal helyet. Ennek ellenére a nők közel 40 %-a még mindig nem végez önvizsgálatot otthon, és a rendszeres szűréseken sem vesz részt. A Philips tavaly jelentette be globális emlőrák ellenes programját, amelynek célja, hogy hosszútávon visszaszorítsa a betegséget.

 

A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség következményeire, a személyes felelősség fontosságára, a megelőzés hatékonyságára, bemutassa a mellrák betegre és hozzátartozóira gyakorolt hatását és motiválja a nőket a szűrések elvégzésére.
A szervezet kampányában a vizualitást helyezte központba, esztétikai élményt nyújtva igyekeznek maradandó nyomot hagyni az emberekben. A világ különböző városaiban 100 híres épületet, monumentumot világítanak ki rózsaszín fényekkel októberben.

A Philips kiemelten koncentrál saját alkalmazottaira is, és ennek eredményeként lehetőséget biztosít dolgozóinak, hogy megosszák a világgal személyes gondolataikat, melyeket október 18-án kivilágítanak a Philips amszterdami központjára.

 

„A Philips-nél hiszünk abban, hogy az innovatív megközelítésnek, személyesnek, találónak és hatásosnak kell lennie. Ezért a világ minden táján fogyasztóink szükségleteit és elvárásait szeretnénk szem előtt tartani, akik közül igen sokan nők. – mondta Frans van Houten a Philips vezérigazgatója, majd hozzátette: „A mellrákellenes küzdelem támogatásán keresztül a korai szűrések fontosságát szeretnék hangsúlyozni. Őszintén hisszük, hogy a kutatások és az innováció megváltoztathatják a világot, ha a betegséget időben diagnosztizálják, kezelik, és súlyosbodását megelőzik.”

 

A vállalat Egészségügyben szerzett szakértelmét felhasználva mind a szervezeten belül, mind kívül arra törekszik, hogy mélyebben megismertesse a nőket és férfiakat a betegséggel, felhívja figyelmüket a korai szűrések és az önvizsgálat jelentőségének fontosságára. Emellett Európában, Ázsiában és Amerikában három neves intézmény nemzetközi kutatásait támogatja, motiválva ezzel munkavállalóit úttörő innovációk megalkotására.
A Philips bízik abban, hogy a technológiát, a szakértelemmel ötvözve „rávilágíthat” arra, mennyire fontos a rendszeres vizsgálat és mindezzel jelentősen hozzájárulhatnak az emlőrák megelőzéséhez.

A Royal Philips Electronics

A hollandiai Royal Philips egy egészségügyi és well-being vállalat, amely az emberek életminőségének javítására összpontosít a legújabb innovációk időszerű alkalmazásával. A világ egyik vezető vállalataként az egészségügy, az életstílus és a világítástechnika területén.

A Philips körülbelül 115 000 főt alkalmaz a világ több mint 100 országában. A 2012-ben 24,8 milliárd eurós forgalmat elérő cég piacvezető pozíciót tölt be a szív-, és az akut betegellátás, az otthoni egészségügy, az energiahatékony világítástechnikai megoldások és új alkalmazások, illetve a személyes jó közérzethez kapcsolódó életstílus termékek területén, amelyen belül erős vezető pozícióval rendelkezik a férfiborotválkozás és szőrtelenítés, a hordozható szórakoztató elektronika, illetve a szájápolás terén. További hírek a www.philips.com/newscenter oldalon találhatóak.

.

További információk

 

Dobos Anikó
 ügyfélkapcsolati menedzser

 

Café PR Kft.
1037 Budapest, Seregély u. 3-5.
Telefon: 880 30 90
Mobil: 20- 218- 8712
E-mail: dobos.aniko@cafepr.hu

.