0

Bevásárlókosár

Bevásárlókosara jelenleg üres.

    Általános
    előkészületek

    Amikor az ember a szülésre készülődik, könnyű szem elől tévesztenie a mindennapi szükségleteket. Azonban ahogy közeleg a szülés napja, sok mindent megtehet, amelyek a későbbiekben meg fogják könnyíteni a dolgát. Íme a mi „lelki nyugalom” ellenőrzőlistánk.

    Étel és háztartás

     

    • Készüljön előre, amennyit csak tud –  Készítsen olyan ételeket, amelyek nyugodtan le is lehet fagyasztani, és könnyen felmelegíthetőek.
    • Töltse fel a szekrényeket a szülés előtt – ne feledkezzen el az olyan alapdolgokról, mint WC-papír, a mosogatószer és a szemeteszsákok.
    • Próbáljon meg ragaszkodni az egészséges ételekhez – a helyes táplálkozás nagyon fontos, ha szoptatni fog
    • Végezzen nagytakarítást még a szülés előtt – ha túl fáradt hozzá, vegye igénybe ehhez partnere, barátai és rokonai segítségét.

    Munkahelyi dolgok elrendezése

     

    • Elintézte már a szülési szabadságot? Mikor tervezi abbahagyni a munkát, és gondolt már arra, hogy mikor szeretné újra elkezdeni
    •  Kezdjen el feljegyzéseket készíteni a munkája átadásához – később már nem akar majd munkahelyi dolgokkal foglalkozni.

    A segítség megszervezése

     

    • Ha a párja nem tud Ön mellett lenni az első pár hétben, vagy ha egyedülálló anya, szervezze meg a barátaival és a családtagjaival, hogy ki mikor fog segíteni.
    • Legyen legalább két-három személy telefonszáma gyorstárcsázón, arra az esetre, ha megindul a szülés.
    • Pakolja össze a kórházi táskáját, egy másikat pedig készítsen össze a babának – ne feledkezzen meg a várandós kiskönyvről sem, és tudassa a párjával is, hogy ezek hol vannak.
    • Szervezze meg a házi kedvencek felügyeletét arra az időre, amíg Ön a kórházban van, főleg, ha egyedül él.
    • Ha úgy tervezik, hogy valaki beviszi Önt a kórházba, egyeztessék előre az útvonalat, és legyenek alternatívák is. Rendszeresen ellenőrizze, hogy van-e elég üzemanyag az autóban.
    • Ha nem úgy tervezi, hogy saját autóval megy be, legyen készenlétben pár megbízható taxiszolgáltató száma.

    Fordítson időt saját magára

     

    • Töltsön egy kis minőségi időt a barátaival és a párjával.
    • Szakítson időt egy új frizurára és egy kis szépítkezésre – megérdemli!

     

    Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megjelent cikkekben szereplő információk általános ajánlásként szolgálnak, és semmilyen módon nem helyettesítik a szakorvos tanácsait. Amennyiben Ön, a családja vagy a gyermeke valamilyen súlyos vagy állandósult tünettől vagy betegségtől szenved, vagy konkrét orvosi tanácsra van szüksége, forduljon szakemberhez. A Philips Avent nem vállal felelősséget a weboldalon megjelenő információk alkalmazásából eredő károkért.

    20% kedvezmény Philips Avent termékekre 

     
    Regisztráljon AVENT Programunkra, és kapjon naprakész tippeket, tanácsokat babája fejlődésének megfelelő szakaszaiban. Ráadásul bizalmát most 15% kedvezménnyel jutalmazzuk!

    Regisztráljon Philips AVENT Programunkra, és kapjon naprakész tippeket, tanácsokat babája fejlődésének megfelelő szakaszaiban. Ráadásul bizalmát most 20% kedvezménnyel jutalmazzuk!

    You are about to visit a Philips global content page

    Continue

    You are about to visit a Philips global content page

    Continue

    Webhelyünk az Microsoft Edge, Google Chrome és Firefox böngészők legújabb változatával jeleníthető meg optimális módon.