0

Bevásárlókosár

Bevásárlókosara jelenleg üres.

    Az első év legélvezetesebb pillanatai

    A csecsemő

    fejlődése

    A testi fejlődés mérföldkövei

     

    A gyermekek a születésük napjától kezdve folyamatosan tanulnak. A fejlődés természetes módon történik – Önnek csak annyi teendője van, hogy megfelelő környezetet biztosítson ehhez, és a babát a helyes irányba terelgesse.

     

    Három fontos dolog

     

    Kisbabája fejlődését három tényező befolyásolja: a gének, a személyiség és a környezet. Míg a genetikai adottságokat és a személyiséget nem változtathatja meg, a kiteljesedését elősegítheti gondoskodó és ösztönző környezet kialakításával.

     

    Minden baba különböző  

     

    Nem szabad elfelejteni, hogy minden kisbaba másképp fejlődik. Az is kifejezetten normális, hogy miután elsajátítanak egy új készséget, egy időre úgy tűnik, mintha elfelejtenék. Ne engedjen a kísértésnek, és ne hasonlítgassa másokhoz gyermekét, hiszen mindegyikük a saját tempójában fejlődik és – hacsak nem áll fenn valamilyen mögöttes probléma – kétéves korukra utolérik egymást. Fejlődésük sebessége nem jelez különleges tehetséget, ugyanakkor problémát sem.

     

    Habár felesleges azon aggódnia, hogy lépést tart-e a gyermek a többiekkel, jó ötlet ösztönözni őt. A jól kialakított rutin és a sok alvás egyaránt fontos szerepet játszik a fejlődésben. Az ingerek biztosítására a legjobb időpont az, amikor a baba nyugodt és éber – ébredés után, illetve pelenkacserét vagy etetést követően. Ekkor játsszon a babájával, de amint a kicsi elfárad vagy ingerültté válik, hagyja abba. A „nyugodt éber” állapot egy újszülött esetében néha csak 15–20 percig tart, de három hónapos korára ez az időszak körülbelül 45 percre emelkedik majd.

     

    Mindennek eljön az ideje  

     

    Az első két évben a kisbabája testi fejlődése nagyon gyors. Amikor megszületik, a mozgása csakis reflexeken alapul. A kezeit ökölben tarja, a karjait és a lábait pedig behajlított helyzetben. Viszont ahogyan az első hat hét során erősödni kezdenek az izmok és kiegyenesednek a végtagok, nagy változásoknak lesz majd tanúja. A testi fejlődéssel kapcsolatos első nagy kihívás, amellyel gyermekének szembe kell néznie, a fej és a nyak izmainak megerősítése lesz.

     

    Az agy mozgást irányító részei adott sorrendben fejlődnek a fejtől a lábujjakig. Ez az oka annak, hogy a babák meghatározott sorrendben sajátítják el a képességeiket

     

    0– 1 hónapos baba  

     

    A csecsemő otthoni adaptációja zajlik. Alkalmazkodik a környezetből érkező ingerekre. Sír, táplálkozik, alszik. Az édesanya fokozatosan meg tudja figyelni az újszülöttjére jellemző vonásokat, és fokozatosan alkalmazkodnak egymáshoz is.

    Még keveset van ébren, ezt az időt az etetése és gondozása nagyjából kitölti, a többi időben mozog és figyel a külvilág felől érkező ingerekre. Nem egymástól függetlenül mozgatja az egyes testrészeit, hanem egyszerre jár keze-lába.

    A méhen belüli állapotra hasonlító környezet, illetve ingerhatások a jók, nem túl zajos, kevés éles fényt adó, egyenletesen meleg környezet.

    Hirtelen zajokra összerezzen, napfényre erősen hunyorog. A sírás az első kommunikációs jelzése

     

    1– 2 hónapos baba  

     

    A babák ébrenléti és alvási fázisai elkülönülnek, napirendje kialakulóban van. Az édesanyák már kezdik érteni és megkülönböztetni kisbabájuk sírását. Egyre figyelmesebbé válik, és már evés után is ébren tölt néhány percet, nézelődik. A mozgó személyeket, tárgyakat kis távolságból tudja követni tekintetével. Egyre többet nyújtja a karját és a lábát, nyitogatja kezét, ujjait. A pici baba egyre több időt tölt ébren, szemmozgásai még néha koordinálatlanok: mikor megpróbál fixálni egy közeli tárgyra, esetleg összeszaladnak a szemei. Kedves beszédre mosollyal válaszol. Kezeit is figyelni kezdi oldalra fordított fejjel. Hason fekve többször markolássza a keze ügyébe kerülő textíliákat, fejét megemelve átfordítja egyik oldalról a másikra.

     

     

    2– 3 hónapos baba  

     

    Az idegrendszer érése folyamatosan zajlik. Mozgásában egyre több az akaratlagos mozgás. Fejét már hosszan és könnyen megtartja középen, karjait maga elé emeli, kezeit középen összehozza és a szájába is veszi. Kezei már többet vannak nyitva, a kezébe adott játékot rövid ideig megtartja, próbálja a szájához vinni, majd véletlenszerűen elejti.

     

    3– 4 hónapos baba  

     

    Látás és hallás terén is minőségi változások indulnak. Hosszabban nézi a bébi az édesanyját, hangjára már többször hangadással is válaszol. Kezeivel és lábaival egyre aktívabban rugdalózik. Tekintetével észreveszi a kezét, hosszan figyeli, ráébred, hogy ő maga mozgatja azokat. Megunhatatlan számára a „párbeszéd”. Szinte folyamatosan morog, nyög, kurjongat. A fellógatott játékokat ütögeti. Tárgyakat megfogja, megnézi, szájába igyekszik gyömöszölni. Oldalán fekve is játszik. Hátukról oldalukra fordulnak.

     

     

    4– 6 hónapos baba  

     

    Egyre kontroláltabban tartja a fejét és törzsét így könnyebben tud nyúlni, fogni, játszani a tárgyakkal, a baba játékok legtöbbjével, ezáltal egyre több ismeretet is szerez a világ dolgairól. Hangadásai egyre dallamosabbak, és több hangzót összekötve egyre inkább hasonlítani fognak a magyar nyelvre jellemző hangkapcsolatokra. A tárgyakat könnyedén átteszik egyik kezükből a másikba. Az elejtett tárgy után néznek, és igyekeznek azt visszaszerezni. Átfordulnak a hátukról a hasukra és vissza, esetleg forognak is. Szeretnek „kukucsjátékot” játszani.

     

    Felcseperedés

    6 hónap – 2 év

     

    Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megjelent cikkekben szereplő információk általános ajánlásként szolgálnak, és semmilyen módon nem helyettesítik a szakorvos tanácsait. Amennyiben Ön, a családja vagy a gyermeke valamilyen súlyos vagy állandósult tünettől vagy betegségtől szenved, vagy konkrét orvosi tanácsra van szüksége, forduljon szakemberhez. A Philips Avent nem vállal felelősséget a weboldalon megjelenő információk alkalmazásából eredő károkért.

    Találja meg a kisbabája fejlődési szakaszának leginkább megfelelő tanulópoharat

    20% kedvezmény Philips Avent termékekre 

    Regisztráljon Philips AVENT Programunkra, és kapjon naprakész tippeket, tanácsokat babája fejlődésének megfelelő szakaszaiban. Ráadásul bizalmát most 20% kedvezménnyel jutalmazzuk!

    You are about to visit a Philips global content page

    Continue

    You are about to visit a Philips global content page

    Continue

    Webhelyünk az Microsoft Edge, Google Chrome és Firefox böngészők legújabb változatával jeleníthető meg optimális módon.